- Itt a
nyár, Nate. Gyere velem, menjünk a nagyihoz. Találkozhatnál végre te is apuval.
Öt éve nem látott téged, hiányzol neki. Sőt, nyáron újraélhetjük az egész
gyerekkorunkat. Ott van Jess, Amy, sőt még Danny is. A gyerekkori barátok, akik
sosem hagytak minket cserben. Meglátod, jót fog nekünk tenni ez a kis út. –
mondtam már a leghiggadtabb, s legmeggyőzőbb hangomon. A válaszát ismét nem
vártam meg, csak folytattam: - Van tíz perced, hogy összepakold a cuccaidat.
Rendet is kell tenned. Én gyorsan megleszek, és megbeszélem anyuval is. Pénzem
most van, egész évben erre gyűjtöttem, majd nagyiék boltjában is dolgozni fogok.
Kifizetem az utadat odafelé. – Elővettem a bőröndjét, majd kiszaladtam a
szobából. Az ajtón kilépve még visszanéztem, Nate lágy mosollyal rám
kacsintott, és nekilátott a pakolásnak. Boldogan pakoltam össze a szobámat,
pakoltam be a bőröndbe.
- Anyu! – kiáltottam a fürdőből, amikor az utolsó sminkcuccomat is magamhoz vettem. – Gyere a szobámba! Beszélnünk kell!
A hangos kiáltásra Carl lépett a fürdőszobába. Látszott rajta a gyűlölet, s hogy alig várja az indulásomat. Morcosan rám nézett, majd a lehető legmélyebb, legmogorvább hangjával belekezdett mondanivalójába. – Anyád nem ér rá! Takarít! Neked is azt kéne, nem pedig itt kiabálnod fölöslegesen!
- Oh, Carl! Hogy te milyen butuska is vagy. Nézz csak oda, - a szobám felé mutattam, ahol akkora rend volt, mint egy patikában – csillog-villog az egész szobám. Ezzel szemben te, te bűzlesz. Nem tudom eldönteni, hogy te vagy ilyen büdös, vagy csupán a belőled áradó alkohol szagát érzem.
Carl keze már épp lendült volna. amikor Nate megfogta a csuklóját. – Tedd le a kezed azonnal, ha nem akarsz nagy bajt magadnak! – mondta selymes hangon, kicsit lenézve azt a szemét alakot. Carl hátat fordított, majd kiment.
- Mary Anne, a lányod téged keres! - mondta kicsit hangosan, kicsit nyájasabban, mint nekem. Anya előtt nagy színész volt. Ő sosem jött rá, hogy hogyan is beszél velünk ez a féreg. Pár perc elteltével anyu már a szobám ajtajában várt rám.
- Beszélni szeretnél? Csak nem az úttal van gond? – A hangja kicsit ijedt volt, mintha le akart volna rázni.
- Ne aggódj, anya. Nem maradok a nyakatokon. Nate nehéz napokon van túl, sok rossz dolog érte. Majd ha szeretné, akkor ő maga is elmondja neked, most azonban tényleg az út is fontos tényező. Szeretném, sőt még ő is szeretné, ha velem jöhetne. – A mondatomat alig tudtam befejezni, de anya felháborodottan már válaszolt is.
- Szó sem lehet róla! Hogy képzelitek ti ezt?
- Apa és ő már évek óta nem látják egymást. Tudod jól, hogy mindkettőjüknek szüksége van erre a találkozóra!
- Apátok egy alkoholista volt! Örülj neki, hogy téged elengedlek!
- Carl sem jobb! Sőt... Azon felül pedig te is jól tudod, hogy nem alkoholista. Egyszer ivott és volt egy hatalmas balesete, amikor persze rád nem számíthatott. Te mással hetyegtél, mikor segítségre volt szüksége! Nem tilthatod meg Nate-nek, hogy velem jöjjön, ha látni akarja a saját apját! – A beszélgetésből hangos vita, majd veszekedés lett.
- Ne merészelj velem így beszélni! Mégis kinek képzeled magad? Tudod mit? Menjetek csak, ne is lássalak titeket!
- Anya, te ittál? Hogy mondhatsz ilyet? – erre a mondatra a négy éves testvéreim a szobaajtóm előtt teremtek. Sophie és Andrew sokat hallottak már minket veszekedni, de így még sosem. Ők már Carl gyerekei, így félek, ha Nate és én is elmegyünk, rettenetes életük lesz, de remélhetőleg nem négy éves korukban kezdik el tönkretenni az életüket.
- Sophie, Andy, gyertek gyorsan ide – mondtam nyugodt hangon. – Semmi baj sincs, nem kell sírni. Anyu nem szeretne minket elengedni az apukánkhoz. Tulajdonképpen csak Nate utazását nem szeretné. Ezért nektek igazán nincs okotok a sírásra. Fussatok gyorsan Nate-hez és mondjátok neki, hogy jöjjön ide. Rendben? Na, gyerünk gyerekek. – Kis tappancsaikat buzgón szedték, hogy szóljanak a bátyjuknak. Anya ekkor már kicsit enyhébb volt, de bocsánatot sohasem kért.
- Itt vagyok, mit szeretnétek? – Nate hirtelen meg is érkezett. Kezdtem volna a szónoklatomat arról, hogy anya ezért, és ezért nem akarja elengedni, de mire elkezdtem volna, anya már mondta is a magáét.
- Mindketten kaptok pénzt az útra. Kiviszlek titeket a reptérre, felültök a gépre, amikor megérkeztek felhívtok, és minden nap üzentek, hogy mi van veletek. Megértettük egymást? Pakoljatok, lassan indulnunk kell, hogy le ne késsétek a járatot.
Mindketten hihetetlenül meglepődtünk, de összekaptuk magunkat, s indulásra készen álltunk.
- Anyu! – kiáltottam a fürdőből, amikor az utolsó sminkcuccomat is magamhoz vettem. – Gyere a szobámba! Beszélnünk kell!
A hangos kiáltásra Carl lépett a fürdőszobába. Látszott rajta a gyűlölet, s hogy alig várja az indulásomat. Morcosan rám nézett, majd a lehető legmélyebb, legmogorvább hangjával belekezdett mondanivalójába. – Anyád nem ér rá! Takarít! Neked is azt kéne, nem pedig itt kiabálnod fölöslegesen!
- Oh, Carl! Hogy te milyen butuska is vagy. Nézz csak oda, - a szobám felé mutattam, ahol akkora rend volt, mint egy patikában – csillog-villog az egész szobám. Ezzel szemben te, te bűzlesz. Nem tudom eldönteni, hogy te vagy ilyen büdös, vagy csupán a belőled áradó alkohol szagát érzem.
Carl keze már épp lendült volna. amikor Nate megfogta a csuklóját. – Tedd le a kezed azonnal, ha nem akarsz nagy bajt magadnak! – mondta selymes hangon, kicsit lenézve azt a szemét alakot. Carl hátat fordított, majd kiment.
- Mary Anne, a lányod téged keres! - mondta kicsit hangosan, kicsit nyájasabban, mint nekem. Anya előtt nagy színész volt. Ő sosem jött rá, hogy hogyan is beszél velünk ez a féreg. Pár perc elteltével anyu már a szobám ajtajában várt rám.
- Beszélni szeretnél? Csak nem az úttal van gond? – A hangja kicsit ijedt volt, mintha le akart volna rázni.
- Ne aggódj, anya. Nem maradok a nyakatokon. Nate nehéz napokon van túl, sok rossz dolog érte. Majd ha szeretné, akkor ő maga is elmondja neked, most azonban tényleg az út is fontos tényező. Szeretném, sőt még ő is szeretné, ha velem jöhetne. – A mondatomat alig tudtam befejezni, de anya felháborodottan már válaszolt is.
- Szó sem lehet róla! Hogy képzelitek ti ezt?
- Apa és ő már évek óta nem látják egymást. Tudod jól, hogy mindkettőjüknek szüksége van erre a találkozóra!
- Apátok egy alkoholista volt! Örülj neki, hogy téged elengedlek!
- Carl sem jobb! Sőt... Azon felül pedig te is jól tudod, hogy nem alkoholista. Egyszer ivott és volt egy hatalmas balesete, amikor persze rád nem számíthatott. Te mással hetyegtél, mikor segítségre volt szüksége! Nem tilthatod meg Nate-nek, hogy velem jöjjön, ha látni akarja a saját apját! – A beszélgetésből hangos vita, majd veszekedés lett.
- Ne merészelj velem így beszélni! Mégis kinek képzeled magad? Tudod mit? Menjetek csak, ne is lássalak titeket!
- Anya, te ittál? Hogy mondhatsz ilyet? – erre a mondatra a négy éves testvéreim a szobaajtóm előtt teremtek. Sophie és Andrew sokat hallottak már minket veszekedni, de így még sosem. Ők már Carl gyerekei, így félek, ha Nate és én is elmegyünk, rettenetes életük lesz, de remélhetőleg nem négy éves korukban kezdik el tönkretenni az életüket.
- Sophie, Andy, gyertek gyorsan ide – mondtam nyugodt hangon. – Semmi baj sincs, nem kell sírni. Anyu nem szeretne minket elengedni az apukánkhoz. Tulajdonképpen csak Nate utazását nem szeretné. Ezért nektek igazán nincs okotok a sírásra. Fussatok gyorsan Nate-hez és mondjátok neki, hogy jöjjön ide. Rendben? Na, gyerünk gyerekek. – Kis tappancsaikat buzgón szedték, hogy szóljanak a bátyjuknak. Anya ekkor már kicsit enyhébb volt, de bocsánatot sohasem kért.
- Itt vagyok, mit szeretnétek? – Nate hirtelen meg is érkezett. Kezdtem volna a szónoklatomat arról, hogy anya ezért, és ezért nem akarja elengedni, de mire elkezdtem volna, anya már mondta is a magáét.
- Mindketten kaptok pénzt az útra. Kiviszlek titeket a reptérre, felültök a gépre, amikor megérkeztek felhívtok, és minden nap üzentek, hogy mi van veletek. Megértettük egymást? Pakoljatok, lassan indulnunk kell, hogy le ne késsétek a járatot.
Mindketten hihetetlenül meglepődtünk, de összekaptuk magunkat, s indulásra készen álltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése